Mosogató tippek - Jusson több idő otthonunkban szeretteinkre!
Finom, természetesen készült házi koszt, ám mégis kevesebb konyhában töltött idő?
Tudjuk, hogy ez igen sokunk nagy problémája, hiszen az egészségünket már nem szívesen tesszük kockára a tartósítószeres félkész vagy porból készült vacsorákkal, és ma már egyre többen térünk vissza a hagyományos, egészséges főzéshez, házi koszthoz. Nem beszélve arról, hogy nemcsak immunrendszerünket, hanem pénztárcánkat is kímélve ezzel. Azonban sietnénk, és egyszerre akarunk mindent: a konyhában, többnyire a mosogató tálca körüli pulton olvasztunk, fagyasztunk, szeletelünk, miközben a tűzhelyen párolunk, sütünk, főzünk is. Lehetőleg több dolgot végzünk egyszerre a konyhában: vesszük le a tűzről a forró edényt, majd máris mellé a kiolvasztandó félkész élelmiszert, hiszen kevés időnk megkívánja, hogy több művelet is párhuzamosan haladjon a konyhában. Ez pedig bizony nemritkán kapkodást és balesetet is szül! Hiszen - főleg amikor sietnénk, hogy az értékes esti percekből minél kevesebbet kelljen a konyhában eltölteni, bizony nagyon oda kell figyelni, hogy a forrót külön tegyünk, a hideget szintén mert a mosogatótálca nem bírja ha egyből a mosogatóba tesszük a forró tésztavizet, a hirtelen ráhelyezett meleg edénytől vagy fagyos mirelittől a mosogatópult tönkremehet. Ilyenkor előkapjuk az alátétet, miközben már vágni kéne a húst, hiszen pirul már a hagyma… Ez a sietség, és egyszerre több mindenen való figyelem különösen egy nehéz nap végén, valamennyiünk számára megterhelő lehet, és időrabló is, hiszen: ide nyúlok, oda nyúlok, helyet csinálok, rámolok, és közben mosogatok… Jobb lenne mindezt egyszerűbben és gyorsabban, jó volna ha a mosogató és a pult jobban tűrné az ilyesmit, hogy ne kelljen várnunk, mire kihűl például a tészta vize, vagy különösebb pakolás és logisztika nélkül odatehessük a forrót. A mai modern világunkhoz alkalmazkodnak a technikai újítások is, így ma már létezik olyan mosogató termékcsalád, amellyel elkerülhetünk nemcsak konyhai baleseteket, és a kapkodást, és ezzel értékes időt is megspórolhatunk önmagunknak és szeretteinknek - különösen az esti órákban. Ugye, milyen jó is volna, ha egy helyen fagyaszthatnánk, párolhatnánk, és a tűzről levett lábas alá sem kéne azonnal, félkézzel alátét után kutakodni a konyhaszekrényben? Ezek a különböző egymástól extrém módon eltérő hőigényű folyamatok megkövetelik, hogy mosogatótálcánk ellenálljon az extrém hőingadozásoknak, és a Marmorin termékeivel ez a gond is így megoldódik! A Granitogres anyag, mely akrilgyanta kvarc, gránit keverékkel már egy igen magas keménységet tud elérni, ebből kifolyólag ellenáll a magas és alacsony hőingadozásoknak, és kiváló karcmentességet is biztosít mosogatónk számára. Barcol keménységi vizsgálatának eredményei 70-75 fokos ingadozás alávetve, a világlista élén járnak a Marmorin cég termékei. Apróságokkal is időt spórolhat! Biztosan Önnel is előfordult már, hogy befutott egy váratlan vendég, vagy éhesebb a család, mint amire előzetesen számított? Ilyenkor gyorsan kikloffolunk még egy szelet húst, vagy nagyhirtelen még egy két paradicsomot vágunk még a mártáshoz. Örülnénk persze, ha ehhez nem kellene egy újabb tiszta vágódeszkát, vagy kistányért mosatlanná tenni, a hús ki-kloffolásához újabb helyet szabaddá tenni a konyhában: A Magranit mosogató tálca is alkalmas lehet erre, hiszen annak anyaga karcolás és ütésálló is egyben, és nagyon nagy előnye, hogy nem veszi át a szagokat, tehát ahol az előbb a húst kloffolta, vagy a halat filézte, különösebb tisztítási, szellőztetési plusz művelet nélkül kezdhet bele a soron következő étel gyors előkészítésébe, szeletelésébe, olvasztásába... A kényelem, a biztonság, a praktikusság valamint a könnyű tisztíthatóság döntő szempont tehát egy mosogató kiválasztásánál, hiszen helyszíne az étel-előkészítésnek, a vízvételnek, az élelmiszerek megtisztításának valamint a kevésbé közkedvelt mosogatásnak is. A tartósság és a praktikus használat, mellyel bizony időt és fölösleges fáradságot is megspórolhatunk – lényeges szempontjai leendő, új mosogatónk kiválasztásának.
|